Tanulmányi szempontból a mai napot bukással kezdtem és azzal is zártam. Remek. Ennél lelombozottabb talán már nem is lehetek, legalábbis ami az egyetemet illeti. Szar, amikor a vizsgaidőszak vége egy ujjhegynyire van, aztán mégis elbassza az ember. De gondolom nem is ez az utolsó ilyen alkalom. Szopás. A rosszabb fajtából.
Anyám kiakasztott, a szokásos lózungokkal arról, hogy milyen minimálisan teljesítek az egyetemen, meg stb. Szopás, és már elegem is van ebből. Amint lehet elhúzok a látóköréből. Fáraszt.
A Dottore délután hazautazott, eleinte még arra gondoltam, hogy a hétvégét cserébe észnélküli alkoholizálással tölthetem, de az egyetemi fejlemények fényében nem valószínű, hogy sikerül a Nagy Terv. Volt némi szex is, amiről inkább nem írnék túl részletesen. Se flash, se hihetetlen nagy élvezés nem volt. Amolyan futószalagon gyártott romantika volt ez.
Dél tájt találkoztam a Méregkeverő Tündérrel, és jól kibeszéltük a gondjaimat, meg a filmet is. Igen, szánalmas, de még mindig nem tudtam lekattanni a Melegkonyháról. Meg a szivárványokról. Legalább a poénokra emlékezett, azokon jókat röhögtünk. Megint megnéztem estefelé a kedvenccé vált jeleneteimet, kár, hogy nem értek spanyolul. Még ;)
Le akartam feküdni olyan nyolc körül, ehelyett még mindig itt esz a szar. És már fáradt sem vagyok. Nem vitatom, ha lefeküdnék sitty-sutty elaludnék, de nincs kedvem, és még egész sok rejtett energiatartalékot találtam magamban. Talán kéne tanulni. Vagy nem.
Következő hétvégén meg irány Szeged. Kurvára nincs kedvem az egészhez, pláne a szokásos családi szervezésben, nem beszélve arról, hogy anyámék extended version hétvégét terveznek. Valahogy szkippelni kellene a dolgot, de nem olyan egyszerű az egy matriarchális családban, ahol ha rossz az ember, " ", akkor évekig hallgathatja különböző változatokban a történetet.
Najó, dehogynem vagyok fáradt. Csak ezt nem lehet kialudni. Normális esetben keresnék egy újabb pszichiátert, de csak azért, hogy kidobjak sok-sok pénzt a semmire, ne fogok nekiállni. Inkább iszom. Az legalább meglátszik. Ej-ej.