Az utóbbi tíz év mainstream "melegfilm" termésének nem vagyok feltétlen nagy rajongója, de amennyiben a Melegkonyhát is ebbe a kategóriába soroljuk, változtatnom kell az álláspontomon.

A film 2008-as, spanyol és minden bizonnyal családi filmnek nevezném, ha ezért itthon nem óhajtaná kitekerni néhány vérmes katolikus hitfüggő a nyakam (na nem mintha félnék tőlük, de a nyakam szép).

Maxi (Javier Cámara) férfi létére igazi hisztérika (ki látott már ilyet?), mellesleg sikeres étterem tulajdonos és szakács, mindezt tetézendő cégével együtt úszik az adósságban, így igen csak fixált a "Michelin-csillag" megszerzésére, ami egyenes utat jelentene a trendi éttermek társaságába - na meg némi levegőt az adósságtengerben.

Aztán egy nap az élete alaposan összekavarodik, amikor exneje halála után két "bájos" gyermeke rámarad, a szomszédba pedig beköltözik az ex-focista Horacio (Benjamin Vicuna), akire meglepő módon mindenki izgul: Alex, Maxi étteremvezetője, aki egy megbocsáthatatlan karaoke est alatt próbálja elcsábítani Horaciot, aztán ott van Maxi tizenötéves focibuzi fia, akinek hogy-hogynem edzője is lesz a labdaguru, és végül persze ott van Maxi maga is.

Lola Duenas énekel

Nem nagy meglepi, hogy a pocakos-köpcös szakács lesz végül a befutó, elindítva ezzel egy sor, melegfilmekben megkerülhetetlen eseményt: Horacio nyilván titkolózik a maga módján, ami rettenetes félreértésekre ad okot az örök párkereső Alexnél (aki egy gyengéd férfira vágyik, aki elbűvöli majd jól megdugja); Maxi ismét titkolózásra kényszerül homoszexualitását illetően, plusz a szakács fia is mégjobban berág az amúgysem mintaapa Maxira, amikor kiderül a turpisság az edzőbácsi lakásából éjszakánként érkező "sikolyok" forrásáról.

Javier Cámara és Benjamin Vicuna

A történetet rövidre zárva, minden összeesküszik Maxi ellen: kapcsolata a csőd szélére kerül, aztán a válságból épp kikecmeregnek Horacióval, amikor megérkezik a régóta várt Michelin-ellenőr (az étteremkritikus), meglepő módon Maxi fiának születésnapjára időzítve látogatását. Apuci nehéz döntés elé kerül, aztán kezdetét veszi egy bizarr roadmovie Maxi szüleihez (szakácsuram előtte lepasszolta renitens fiát és szöszi-szemüveges lányát is a homoszexualitással némileg hadilábon álló nagyszülőkhöz).

little monsters

Nyilván egyetlen vígjáték sem mentesülhet a hálivúdból importált kliséktől, úgyhogy a Melegkonyhától se várjunk e téren többet: a karakterek egydimenziósak, a felmerülő gondok és pláne megoldásuk ijesztően profánok és triviálisak, mindezen fogyatékosságait a film - társaihoz hasonlóan - sekélyes moralizálással igyekszik palástolni. Ellenben, és ez legyen a mozi legnagyobb pozitívuma (najó, a 2. számú Senor Vicuna után ;), a Melegkonyha ügyesen egyensúlyozik a túlzott giccs, meg a szórakoztató giccs határán, így pedig a film határozottan élvezhetővé válik.

A történet gyengeségeit pedig nagyszerűen kompenzálják a poénok, amiken szinte kivétel nélkül el lehet heherészni - végre egy film fáradt viccek nélkül -, no meg a szépen összeválogatott színészcsapat.

Nyolcpertízcsillag. És ajánlom mindenkinek azokra az estékre, amikor az ember tartalom helyett inkább a látnivalóra összpontosítana:)